•  

  •  

     

     

     

  •  

Gallery of Minnig Museum in Rožňava

Bányászat a kémpzőművészetben

Idén ősszel a Rozsnyói Bányászati Múzeum, a Kassai Megyei Önkormányzat kulturális intézménye, a nagyközönség számára bemutatja a „Bányászat a képzőművészetben” című kiállítást. A tárlat két fő tematikus egységet ötvöz: a bányászatot (és kohászatot) valamint a képzőművészetet.

A bányászat – mint a hasznos ásványok kutatására, kitermelésére és feldolgozására irányuló tevékenységek összessége – már a kezdetektől fogva a művészek figyelmének középpontjában állt, a szocializmus építésének időszakában pedig az állam által preferált foglalkozásnak számított. A bányászat a tervgazdaság egyik fő hajtóereje volt. „Gömörben számos jelentős település létezett, ahol a bányászat a megélhetés fő forrásává vált, így nemcsak a helyi művészek érdeklődésének középpontjába került. A legjelentősebbek közé tartozott Rozsnyó és közvetlen környezete, például Csetnek és Dernő, a Sajó folyó mentén felfelé haladva pedig Alsósajó, Oláhpatak, valamint a közeli Dobsina. Nyugati irányban főként Jolsva, Lubény, Turcsok–Vashegy, esetleg Szirk voltak meghatározóak” – mondta Martin Hajduk, a múzeum kurátora.

A képzőművészetben a bányászat témájának ábrázolása sokféleképpen jelent meg: festészetben, szobrászatban, fényképezésben, építészetben, sőt az iparművészetben is. A kiállításon a látogatók megtekinthetik többek között Bukovinszky Gyula, Bacskai Béla, Duncsák Attila, Blanár Vince, Szabó Gyula, Tichy Kálmán, Szentpétery Ádám, Bonka Miroslav, Račko Árpád és mások alkotásait.

A kiállítást gömöri bányavidékekről származó ásványválogatás egészíti ki, valamint gazdag korabeli fényképanyag, amely nemcsak a régió technikai emlékeit, hanem a bányászok munkáját is dokumentálja. A kiállítás ideje alatt számos kísérőprogramra kerül sor: vezetett tárlatvezetések általános és középiskolások számára, tematikus előadások a nagyközönségnek, amelyek tovább mélyítik a kiállítás témáját, valamint kreatív műhelyfoglalkozások a legkisebbek számára.

A kiállítás megnyitójára 2025. november 11-én (kedden) 16:00 órakor kerül sor a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában (Bányászok tere 25). A kiállítás 2026. március 6-ig látogatható.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Plagt Banictvo vo vytvarnom umeni HU web

                                       KSK logo PANTONE SVK horSme partner TI web fond na podporu umenia KMhorizonCMYK.jpg

                      OBJAVTE               logo tg new      gemercan logo png

 Podujatia Koickho samosprvneho kraja

Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Essential
Tieto cookies sú nevyhnutné pre správne fungovanie stránky
Banmuz.sk
Accept
Analytické
Tieto nástroje používame na analýzu dát o návštevnosti, meranie jej rýchlosti a odovzvy.
Google Analytics
Accept
Decline
Save